Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ne szívjál füvet, mert olyan leszel, mint…

2011.01.01

 - Itt maradsz, ameddig nem végzel! – parancsolt rá Mustang Edwardra, mikor az épp fel akart állni székéből, ami az ezredes asztala előtt állt. Roynak valamiért olyan furcsa érzése támadt, mintha hallotta volna már ezt a mondatot, nem is egyszer valakitől.
 - Majd leadom, ha készen van! Al-lal fontosabb dolgunk van most! – fortyant fel a szőke fiú, ám keze szavaival ellentétben egy tollélt nyúlt. Talált is egy kéket, és gyorsan körmölni kezdett az előtte lévő lapra.
Mustang elégedett mosoly kíséretében figyelte, ahogyan hátradőlt székében. Az ablakai mind bezárva, az ajtaja is kívülről, a kulcs pedig Rizánál. Így, ha Ed még is a távozás mellett döntött volna, akkor sem tud kimenni. Arcán még szélesebb mosoly terült el zsenialításától.
De, vajon mi vette rá Roy Mustangot, hogy hirtelen ilyen szigorúan kezdte venni a jelentések leadását?
Természetesen a Frührer úr, vagy inkább annak szavai, miszerint szó lehet valamiféle előléptetésről, ha továbbra is jól végzi a munkáját. Mustang nem akarta ezt mindenki tudtára adni, de azért még is a fülébe jutott egy pár embernek. Roy nem kimondottan törődött a dologgal, hogy mit hisznek róla? Neki megvannak a céljai, és a szerint fog cselekedni.

Ed egy pillanatra megállt a heves írásban. A fehér lapon, mintha összefolytak volna a kék betűk. Nem úgy, mintha elkente volna, inkább, mintha a sorok megkettőződtek volna, de az összes. Felpillantott felettesére, de rögtön hátra is hőkölt. Egy pillanatra, mintha az ezredes arca kékre váltott volna, zöld csíkokkal.
 - Jól vagy Acél? – hang eltorzítva jutott el Edwardhoz.
Roy meglengette kezeit a fiú szemei előtt, de azok nem követték, vagy nagyon lassan. Mustang kezdett furcsálta a dolgot, de hamarosan nagyobb gondja is volt annál, mint ez. Egy ló táncolt hátsólábain, az iroda közepén fűszoknyában. Valahonnan halk zene is jött aláfestésnek. A csődör egyébként kimondottan szép volt. Szürke, koromfekete sörénnyel, és farokkal. Egy pillanatra ránézett az őt bámuló férfire, majd nyerített egyet, és folytatta táncát.
 - Azonnal szállj le a szőnyegről! – pattant föl Mustang hirtelen székéből szigorúan nézve a ménre. Na, de mit csinál? Egy ló hulázik az irodájában, és ő a szőnyege miatt aggódik?
Edward még mindig megbabonázva nézte az ezredest, majd az egész teret, ahogyan a szivárvány minden színében pompázik egymás után.
 - Acél, ne csak ülj ott! Egy ló táncol az irodában! – förmedt rá a fiúra Roy, mire Ed észlelve, mennyire együgyűen bámulhatta az ezredest hátrafordult a székben. A mén valóban ott lejtette táncát, mire a fiú megdörzsölte szemeit, de mikor visszanézett a ló, még mindig ott volt.
 - Mit keres ez itt? – sandított föl az ezredesre, de a férfi megvonta vállait.
 - Nyugi fiúk, lazítsatok – hallottak egy hangot valahonnan. Igazából a hullázó csődör felöl jött, de azért még sem hitték, hogy egy ló beszél.
 - Ki volt az? – pillantott körbe az irodában Roy. A tér egészen el volt torzulva. A falak megnyúltak, a sarkok pedig befelé kunkorodtak.
 - Hát, én – jelentette ki a ló, megállt, majd mellső jobb patáját „csípőjére” tette éppen a fűszoknya felé – Inkább táncoljatok ti is.
Edward a meglepetéstől úgy felállt, hogy még a széket is fellökte.
 - Ez beszél – tette hozzá, mire az ezredes hatalmas pislogások után sóhajtott.
 - Ha, már itt van – nevette el magát, majd vissza akart ülni székébe, de éppen mellé ült, és a fölre zuhant.
 - Ezredes? – nézett utána Ed, úgy, hogy fölmászott az íróasztalra, leverve onnan minden lapot. Négykézláb állt az asztal tetején, bár nem érezte a legbiztonságosabbnak pozícióját.
Mustang a széke mellett ült, miközben a plafont bámulta.
 - Acél – szólalt meg váratlanul, majd felmutatott a plafonra – A ló a plafonon is táncol…
Edward fel akart nézni, hogy láthassa, ám abban a pillanatban egyik keze megcsúszott, ő maga pedig előrezuhant éppen ezredese arcába.
Mustang rápillantott az „égi áldásra”.
 - Eddig nem is vettem észre, milyen szép szemed van – jelentette ki, mire csend állt be az egész irodában, még a hullázó zene is eltűnt.
 - Magának meg nem – jegyezte meg Ed, miközben legurult ezredeséről. Eléggé instabilnak érezte magát, így inkább nem állt föl, csak négykézlábra, s úgy indult meg előre. Körülötte pillangók röpködtek, és apró bogarak.
 - Gyere vissza! – hallotta távolról, talán távolabbról, mint, ahol hagyta, Mustang hangját, majd egy csettintést, és a mellette lévő bokor felégett. Azt ugyan nem tudta, hogyan, de már, mintha nem is irodában lett volna, hanem kinn, egy mezőn. Bokrokkal, fákkal, madarakkal, és a fűszoknyás ménnel, természetesen.
Az irodaasztal mögül, ami valamiért megmaradt, Roy feje bukkant elő.
 - Ezt most minek? – kérdezte a leégett bokormaradványokra mutatva Ed.
 - Ne, beszélj így a feletteseddel! Megtiltom! – állt fel kissé instabilan a férfi, majd indult meg a szőkeség felé, aki szintén felállt, habár egészen nehézkesen.
 - Jöjjön csak! – de mikor lépett volna egyet összerogyott, ahogyan Mustang is, így négykézláb közelítették meg egymást, ám a harc elmarad. Edward ütött ugyan egyet, de csak a harmadik Royt találta el, aki úgy tűnt nem reagál a dolgokra, mivel az ezredese többszörözte önmagát, vagy csak ő látott háromban. Roy is elkapta Ed felé repülő kezének egyik másolatát, ám semmi se történt, a kéz tovább lendült.
 - Mióta osztódik maga?! – háborodott föl Edward, mire Roy felvonta szemöldökeit.
 - Ezt én is kérdezhetném! – jelentette ki az ezredes, majd mindkettőjük abbahagyta a másik verését, vagy legalább is annak próbálkozását.
 - Ugyan, tessék szépen kibékülni – lépett eléjük a fűszoknyás ló – Táncoljunk inkább mind együtt!
A hula zene valahonnan a távolból, s már se Ed, sem Roy nem is érezte olyan esetlennek önmagát.
 - Ennek a lónak igaza van – jelentette ki Roy felpillantva a ménre, aki szélesen elmosolyodott elővillantva fogait.
 - Alkimista vagyok, nem táncos – sóhajtott Edward, de végül feltápászkodott.
Pár perc múlva már mind ott huláztak a terem közepén.
 - Ez az fiúk! – nyerített a ló, miközben Roy előrelépett, s elkezdte kigombolni egyenruháját, majd levetette kabátját, és hátradobta, éppen Ed arcába.
 - Azt hiszi ez valami? – kérdezte a szőke fiú, s lassan, és egészen kihívóan levette felsőjét, ami alatt fekete atlétája feszült. Eléggé ügyetlenül megfordult, majd elhajította a kezében tartott ruhadarabját.
 - Ne fáraszd magad, engem úgy sem lehet felülmúlni – legyintett Mustang, mire Ed egészen fortyogni kezdett.
 - Akkor ezt figyelje! – kiáltotta, s igyekezett kibújni nadrágjából, amit az ezredes sem hagyhatott csak úgy.
Abban a pillanatban kattant a zár, és Riza Hawkeye lépett be rajta. Fölpillantva, valami elképesztő látványt nyújtott a terem. Az asztalon lévő papírhalmok a földön hevertek szanaszét, némelyik összegyűrve. A benn álló fotel felgyújtva, a két benn lévő alkimista pedig kábult arccal az iroda közepén félig letolt nadrágban merednek egymásra.
 - Ezredes, még is mi folyik… - nem tudta tovább mondani, mert Roy elindult felé határozottan, habár kissé még is ingatagan. Megállt a nő előtt, és fél térdre ereszkedett.
 - Hozzám jönne feleségül, hadnagy? – kapta el a nő csuklóját, aki erre pislogott párat, majd lehajtott fejjel sóhajtott.
 - Jöjjön ezredes – kapta el a férfi kezét, és kezdte maga után húzni kifelé, úgy gondolta előbb őt, majd Edwardot hozza ki abból a szobából.
 - De, én szeretem magát hadnagy! Hogy tud visszautasítani ilyen szívtelenül?! – nyafogott a férfi, miközben a nő leültette egy székre, majd megfordult, és visszasietett Edért. Már messziről lehetett hallani, hogy a szőke azt kiabálja: „Kikosarazták! Roy Mustangot a nagy alkimistát, kikosarazták!”.

 

 - Meg van már, hogy mi történt? – kérdezte Roy fejét fogva, ami erősen lüktetett.
 - Valószínűleg valamelyik rosszakarójától kapta ezt – vitt az ajtó elé egy kinyitott csomagot Havoc.
 - Egyfajta drog van benne, ami hallucinációt, és kettős látást okos – jelentette ki a szőke férfi – Úgy tűnik egy szerkezettel beállították, hogy minden percben csak egy keveset permetezzen, ezért nem érzékelték rögtön a benn lévők.
 - Értem – bólintott Mustang, majd hadnagyára pillantott. A legnagyobb baj az volt, hogy nem emlékezett rá, mit művelt abban az állapotban?
 - Bátyó! Várj már! – hallatszott Al hangja nem olyan messziről. Fölpillantva pedig Edwardot látták meg, amint sebesen közeledik a terem felé.
 - Meg van, mi történt? – kérdezte Ed bekukkantva az ajtón.
 - Úgy látszik az ezredessel együtt jól beszívtak – jelentette ki Havoc, majd fordult egyet, és visszatért munkájához.

 

VÉGE

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.