Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ne szívjál füvet, mert olyan leszel, mint… II.

2011.01.01

Nagyjából három hét telt el azóta a különös eset óta, ami úgy vonult be a Központ aktáiba, mint „Az eset, amiről az Acél és a Láng nem szívesen beszél”. Mindenesetre, még jó néhány napig ők ketten, Roy furcsa lánykérése, és a vetkőzésük volt a téma.
Viszont senki se gondolt a folytatásra, kivéve a csín kiagyalója, aki előszeretettel tervezte meg a következő hasonló esetet, csak épp ezúttal sokkal nagyobban gondolkodott.
Egy átlagos szombat délelőttnek indult, kivéve azt a furcsa tényt, hogy mindenki kapott egy barna csomagot. Hiába történt meg a baj, az emberek nem hittek benne, van olyan, aki újból elsütné ezt, így nem is foglalkoztak a csomagjaikkal.
Történetünk tehát inkább ott kezdődik, amikor a csomagokból el kezdett szivárogni az az egészen furcsa anyag, ami megszállta az ember elméjét, és egy vastag fehér függönyt tartott elé, így tompultak az érzékszervek, de még maga az agy is kikapcsolt.

Az Elric fivérek épp az egyik küldetésükről tértek vissza, mikor Edward hirtelen megtorpant, és furcsa tekintettel nézett körbe.
 - Én ismerem ezt az érzést – sóhajtott fel, de már viszonylag késő volt. A tér kezdett eltorzulni körülötte, amitől megingott egyensúlyában.
 - Bátyó, jól vagy? – nézett testvérére Al, eléggé aggodalmas hangon.
 - Al, megint megtörténik! Ne hagyd, hogy megint hülyeségeket csináljak! – ezek voltak az idősebbik Elric utolsó szavai, mielőtt a gáz teljesen eszét nem vette. Ezután már csak abban gyönyörködött, hogy öccse mennyire színes egyéniség. Szó szerint, a szemei előtt Alphonse páncélját a szivárvány minden színe borította foltokban.
 - Mióta festettünk be téged lilára? – kérdezte, mire Al megingatta fejét.
 - Gyere bátyó, kiviszlek innen – de mikor az ajtóhoz ért valami igazán furcsával kellett szembesülnie. Azok zárva voltak, de vajon ki? Kezdte sejteni, itt többről van szó, mint egyszerű csínytevés. Átfutott az agyán, hogy esetleg a Homonculusok a ludasak, de egészen furcsának találta a dolgot, hogy éppen egy ilyen fegyvert választanak.
Hirtelen csörömpölést hallotta a háta mögül, s a fények is villózni kezdett.
 - Ez, csak nem… - nézett a háta mögé, s már épp ki akarta mondani a „szellem” szót, mikor meglátta Falmant a biztosítékokkal szórakozni.
 - Ki-be, ki-be – láthatóan egészen mulatságosnak találta a fény kezelését. Alphonse kicsit nyugodtabban nézett le bátyjára, már, ha az még mindig mellette állt volna.
Testvére eltűnt ebben a hatalmas épületben, ráadásul nem épp beszámítható állapotban. Ki tudja, milyen szörnyűségek lehetnek benn?
Al úgy kötelessége megtalálni bátyját, még a végén baja esik, vagy hasonlók.
 - Kérem Falman úr, még a végén baja esik – húzta el a biztosítéktól a férfit, aki kissé kótyagosan nézett fel a fiúra.
 - Megmentetted az életem! Én hősöm! – kiáltotta, s egy határozott mozdulattal beleugrott Al nyakába, majd elengedve puffant a földön.
Ezután, a fiú elindult, hogy megkeresse testvérét, ezúttal tényleg.

A Közponz egészen kihalt volt, és sötét. Talán Falman kihúzott valami dugót, de legalább már nincs életveszélyen. Pillantott az oldalánál botorkáló férfire.
Valami igazán furcsa oknál fogva ez az egész kiskorára emlékeztette, pontosabban egy könyvre, amiben egy fiú teljesen egyedül van, és élőhalottak támadják meg.
A helyzet nagyjából ugyan az volt, éppenséggel itt nem élőhalottakról volt szó, vagy legalább is ezt remélte.
Valami eltört mögötte, mire a lehető legnagyobb hangzavarral fordult meg.
 - K-Ki van ott? – kérdezte, mivel még mindig sötét volt.
 - Falman! Alphonse! – hallotta az ismerős hangot, majd a sötétségből Havoc alakja tűnt elő a lehető legbugyutább mosollyal az arcán, amit ember produkálhat.
 - Havoc! – borult a két férfi sírva egymás nyakába – Már azt hittem elvesztettelek!
 - De, megtaláltál – távolodott el egymástól a két férfi.
 - Igen, most már örökre együtt lehetünk – újabb ölelés következett Falman kijelentése után.
Alnak már ép ez is elég volt, így inkább magukra hagyta a két férfit. Talán, ha együtt vannak, nem tesznek kárt magukban. Legalább is ő így gondolta, és még milyen jól.
Pár méter után sikerült eljutnia a könyvtár zárt ajtajához. Kissé félve nyitott be, az ajtó nyikorgott, a páncélja rázkódott, ahogy a lelke ijedten remegett odabenn.
S, lőn’ világosság! A könyvtár hatalmas ablakain keresztül rengeteg fény jutott be. Nem is volt csoda, hogy szinte mindenki, akit ismert idebenn tartózkodott, még bátyja is.
 - Emberek! Figyelem! – kiáltotta el magát hirtelen a King Breadly, a Führer, aki a könyvtár közepére sétált, teljes nyugalommal – Most pedig ideje előadnom… valamit.
Azzal, a zene hiánya ellenére, táncra perdült. Talán hipp-hopp tánc volt, de voltak benne egészen kán-kán szerű elemek is.
A körülötte állók tapsoltak, vagy legalább is a nagyobb többsége.

 - Táncolj te is! – Roy Mustang rémülten kapta a hang irányába a fejét.
 - Megint te! – nőket megszégyenítő sikoly volt ez, miközben kezét a múltkori fűszoknyás fekete csődörre mutatta – Mit keresel itt? Nem szabadultam meg tőled?!
Háborodott fel a fekete hajú férfi, mire a ló rápillantott, és nyerített egyet röhögés képpen.
 - De, hát Musti, én vagyok a te másik éned, az a személy, aki a legféltettebb álmaidat testesíti meg – a kijelentésen Roy arca eltorzult. A legféltettebb álmait? Bár tény, ami tény, mindig is akart egy fűszoknyát húzni, és táncolni, csak úgy, de most nem ez a lényeg!
 - Mi az ezredes, megint ez a ló? – lépett a férfi mellé Edward gúnyolódva, mire felsóhajtott.
 - Még te is – Ed arca elvörösödött a felidegesítéstől.
 - Ne, hordja ilyen fenn az orrát, koránt sem győzött le a múltkor! – jelentette ki, miközben megvált piros kabátjától, s már nadrágjától igyekezett, mikor Al elkapta hátulról, és elvonszolta.
 - Engedj el Al, engedj el! – visítozta az Acél, de testvére nem engedett a szorításon.
A másik oldalon Roy már a hasát fogta a nevetéstől.
 - Most rajtam a so… - mielőtt befejezhette volna valaki fejbe vágta egy könyvvel. Alphonse, mint a megmentőjére nézett a szőke hajú nőre.
 - Hawkeye hadnagy! – kiáltotta, ahogy meglátta a nőt, bár valami furcsa is volt rajta. Tudja is, hogy mi, a gázmaszk, amit húzott, nyilván felkészült az ilyen esetekre, ellenben a többi emberre.
Nézett körbe, a Führer még mindig táncolt, már a végén járhatott, mivel most épp a fején pörgött körbe-körbe.
 - Szia, Alphonse – üdvözölte a nő a fiút.
 - Hadnagy, miért? Nem akarja talán látni jól kidolgozott felsőtestem? – térdelt le a nő elé teljesen összetörve Roy, mire egy újabb keményfedeles könyv volt a jutalma, vagy inkább annak ütése.
 - Sajnálom uram, de maga hagyta ezt jóvá nekem – jegyezte meg Riza, majd visszanézett Alra, aki azóta már a kiszabadult Edwardot üldözte.
 - Ki tehetett ilyet? – gondolkodott el hangosan a nő, s szinte észre sem vette, hogy valaki mellé lép.
 - Vajon ki? – mikor Riza oldalra pillantott Grummant vélte felfedezni szintén légző maszkal az arcán. Az idős férfi elmosolyodott, majd lekapta Riza fejéről a légző maszkot, és amilyen gyorsan csak tőle tellett odébb állt.
 - Ezzel feladat teljesítve – nevetett belül, ahogy becsukta maga mögött a könyvtár ajtaját ott hagyva a hadnagyot egyre kábultabb állapotban.

 

Nagyjából fél óra múlva tért csak vissza, s majdnem fejen találta egy alacsonyan szálló… szőlő?
Oldalra pillantva Roy, és Riza egymással szemben ültek kettejük között egy szőlős tál, amit valószínűleg a könyvtár egyik asztaláról vettek el.
 - Egy neked – vett ki egy szemet Mustang, s vágta Riza arcába, vagyis csak akarta, mivel az apró gyümölcs egyszerűen elrepült a hadnagy feje mellett, aki viszont még emiatt sem hagyta abba a mosolygást.
 - Jaj, de édes vagy te – gügyögött kedvesen a férfinek, aki időközben egy újabb szemet vett elő.
 - Egy pedig nekem – vágta magát arcba a gyümölccsel.
A kép idilli. Grumman büszke is volt magára, majd tekintete tovább járt a benn lévőkön. Edward a földön feküdt Sheskával egyetemben. A fejük teteje éppen érintette egymást. Olyan volt, mintha felhőket nézegetnének. Al közvetlen mellettük ült. Legalább bátyja már nem az ezredessel foglalkozik.
A többiek mind egy körbe álltak, és énekeltek valami kedves andalító dallamot.

 - Legyezz gyorsabban! – kiáltotta el hirtelen magát Mustang a fűszoknyás lónak, aki egy hatalmas pálmaággal legyezte őt, és szíve hölgyét szőlőevés közben.

 

*

 

Másnap az egész Központ fájdalmas volt, még belépni is. Mindenkit súlyos migrén gyötört.
Grumman tudta, hogy a gáz hatása elmúlik idővel, mivel felszívódik az emberi szervezetbe, majd egyszerűen eltűnik, persze nemi utóhatást hagy maga mögött.
Az emberek nagy része ott aludt el a könyvtár padlóját.
Roy lassan kinyitotta a szemét, s csodák csodájára egy hatalmas szőke hajtömeg omlott az arcába. Lassan felemelkedett volna, de a karján egy nő aludt, név szerint Riza Hawkeye hadnagy. Nagyot nyelt, félt ennek az esetnek a következményeitől.
A nő hirtelen megfordult, és kinyitotta borostyán szín szemeit. Egy pillanatig csend állt be a szobában, majd, mintha a másik égetne egyszerre pattantak föl, és kúsztak a másiktól a lehető legtávolabb.
Edward is épp éledezett, de érezte, hogy mellkasán valami egészen erősen visszatartja. Lenézve Sheskát pillantotta meg, aki visszanézett rá, majd ők is szétröppentek olyan gyorsan amennyire csak tudtak. Ed arca úgy égett, mint vas, a kovácsműhelyben, amint épp tűzbe tartották. A lányé úgyszintén.
Az emberek egyszerre pillantottak föl a könyvtár ajtajára, ahova valamit kiakasztottak.
 „Remélem mindenki jól szórakozott, én biztosan. Grumman”
Volt olvasható nagy piros betűkkel.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.