Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. fejezet - Szeptember 1.

2010.12.19

Szeptember 1.

A csörgőóra hatalmas csattanásban lelte halálát, mikor Edward Elric nekivágta az ágyával szemközti fehér falnak. A szőke hajú fiú a mozdulat után nyugodtan feküdt vissza az ágyába fejére húzva takaróját, mintha mi sem történt volna. Abban a pillanatban kivágódott szobája ajtaja, és dühös léptekkel trappolt egyenesen ágya mellé valaki. Ed hallotta az illető dühös fújtatását, de nem nézett fel. A nélkül is tudta, hogy Winry az, az öccse túl nyugodt ezekhez az idegbajos megmozdulásokhoz.
 - Hogy mered?! – rántotta le a szőke hajú lány hirtelen mozdulattal a fiút eddig óvó paplant, és hajította az ágy végére. Edward összegömbölyödött az ágyon, akár egy csecsemő, hogy még véletlenül se érje napfény a szemét, mert akkor biztos volt benne, nem tudna visszaaludni.
 - Ezt minden tanévkezdéskor el kell játszanod? – fonta össze karjait mellkasán Winry, de Ed továbbra sem mozdult.
 - Igen – válaszolta halkan a fiú végül, majd fáradtan felült az ágyán – Neked meg mindig be kell törnöd az ajtóm?
Kérdezett vissza, miközben a lányra emelte fáradt, szikrákat szóró szemeit. Winry annyira fel volt háborodva, hogy alig tudott megszólalni, így pár percig csak hallgatott, majd mikor szólásra emelte ajkait valaki bekopogott az ajtófélfán.
 - Végre felkelt. Winry hagyd Edwardot felöltözni, és gyere reggelizni! – az idős nő hangja kellemes volt, és megnyugtató, még is megkövetelt némi tiszteletet.
A szőke hajú srác diadalmasan mosolygott fel a még mindig dühében alsó ajkát harapdáló lányra. Winry végül megfordult, és elindult kifelé. A fiú hosszasan nézett utána. Winryt mióta az eszét tudja ismerte. Szép lány volt. Hosszú szőke haj, kék szem, vékony, de még is gömbölyű alak. Az iskolában az egyik legnépszerűbb lány, a pom-pom csapat kapitánya, a fiúk álma, a lányok példaképe, s ezek mellett kitűnő tanuló is. A legfurcsább az, hogy dicséretet kapott technikából, ami lássuk be nem valami lányos tantárgy, de azért ő erre is képes volt. Edward azonban ismerte azt az idegbajos lányt is, aki itthon szokott lenni, valamint a fertelmes zuhanyzóéneklő, anyáskodó, és esti arcpakolásos énjével is volt már szerencséje találkozni.
Mindenesetre kikelt az ágyából, és elindult a szekrénye felé. Már reggel 7.30 is elmúlt, és, ha így halad nem lesz ideje semmire, hogy előkészüljön. A mai napja a második évének kezdete a középiskolai éveinek. Annyira sem volt kedve az egészhez, mint az elsőhöz volt, de azért iskolába kell járni, még.
Gyorsan kikapta a frissen vasalt egyenruháját a szekrényből, amit tegnap akasztott be neki Pinako Rockbell, Winry nagymamája, aki örökbe fogadta őt, és öccsét több évvel ezelőtt.
Az egyenruha szörnyen nézett ki, legalább is Edwardnak. A fiúknak sötétkék hosszúnadrág, zakó, fehér ing, és mellé vörös nyakkendő. A melegebb időkben a zakót el lehetett hagyni, de ő télen sem igazán szokta hordani, így leakasztotta most is a fogasról, és visszadobta a szekrénybe.
Mikor levetette pólóját, amiben aludni szokott szembesülnie kellett azzal, amivel minden egyes reggel az óta a nap óta. A fémből készült műkezével. Gyűlölte, mert arra emlékeztette, ami aznap este történt, a balesetre, a világ végére számára. Nagy levegőt vette, és felvette fehér ingjét. Miközben begombolta arra gondolt, egy újabb évet kell eltöltenie Envy-vel, aki folyton piszkálja, és idióta beceneveket aggat rá, valamint Roy-jal a piromániás kémiatanárral, aki már az első perctől fogva rászállt, és előszeretettel piszkálja. Habár a kémia a kedvenc tantárgya, nem értette, hogyan lehetett elrontani egy ilyen tanárral, mint Roy Mustang? Emellett ott voltak még a többiek is. Mikor befejezte az ingje megigazítását, mielőtt a nadrágjáért nyúlt volna fejét a plafon felé emelte, s némán, csak magában kérdőre vonta Istent, miért bünteti őt így. Persze abszolút nem hitte, hogy van odafönn bárki is, legalább is az óta a nap óta nem hitt semmiben. Azt nem állította, hogy előtte igen, de azért akkor még volt valami apró hajlam rá, de az óta semmi.
Felvette a sötétkék nadrágot, ami kényelmetlen volt, és mindenhol szúrt. Megragadta vérvörös nyakkendőjét, és kiviharzott az ajtaján.
 - Bátyó, felébredtél végre – jegyezte meg Al, mikor észrevette a fürdő felé rohanó bátyját. Alphonse Elric ma kezdi meg középiskolás tanulmányait, s habár testvérétől sokszor hallotta, ahogyan szidja a tanárokat, az iskolát, és egyebeket, ő még is örült neki, hogy végre már nem csak általános iskolás lesz. Neki rövid szőkésbarna haja volt, ellentétben testvére hosszú világosszőke hajával. Még a jellemük sem egyezett, szinte semmiben.
A fiú bekapta még a kezében tartott kenyeret, amit Pinako nagyi készített neki reggelire, majd megigazította haját, hogy eltakarja vele a fején lévő hosszú varrat végét. Nem fűződött hozzá szép emléke, és igazából el akarta kerülni a kérdezősködéseket, és egyebeket. Azt is remélte, hogy a tanárok nem fogják diáktársai előtt bejelenteni, hogy három évig otthon kellett tanulnia, mert akkor újra csak kérdezgetnék őt. Kérdések, kérdések, kérdések, és azokat gyűlölte.
Edward úgy rontott be a fürdőbe, mintha csak az élete múlna rajta, hogy bejut, e vagy kinn marad. Gyorsan a tükör elé állt, fogat mosott, majd összefonta a haját. Az utóbbi években nem nagyon akart elmenni fodrászhoz, aminek eredményeként igen hosszúra megnőtt a haja. Ezt valójában nem bánta, mert még jól is állt neki, viszont nem akarta, hogy folyton zavarja, így néha felkötötte, néha padig összefonta.
Fogatmosott, majd úgy, ahogy felrakta nyakkendőjét, és elindult kifelé. Már 7.45 volt, és tudta, hogy a busz, amivel el kell menniük mindenképp 5 perc múlva, indul, tehát egy kisebb késésben van.
 - Végre, hogy megérkeztél – forgatott egyet szemén Winry. Ed lefogadta volna, hogy már legalább 6 óra óta az iskolai egyenruhájában szorgoskodik, hogy minden tökéletes legyen az első nap. A lányok egyenruhája is sötétkék volt, mint a fiúknak, csupán nekik zakó helyett mellény, és a nadrág helyett térdig érő szoknya volt. A nyakkendő lányoknál is kötelező volt, csupán sokkal vékonyabb, és nem annyira nyakra szoruló, mint a fiúknak.
 - Hol a zakód? – járatta végig a fiún szemét a lány kötözködően, mire Ed megvonta vállait.
 - A szekrényben – válaszolta félvállról véve az egészet, Winry pedig összeráncolta homlokát a felgyülemlett indulattól, de végül csak elengedte a dolgot a fiúnak.
 - Jól van, most inkább menjetek – nyitotta ki az ajtót Pinako, mire a három fiatal, mint egy vezényszóra egyszerre bólintott, és elindult egymás után kis az ajtón.
Az apró lakás, amiben együtt éltek a városközpontban állt egy többemeletes panelházban, a 3. emeleten. Egy fürdőből, két szobából, egy konyhából, és egy kisebb nappali részből állt. A két szobát Pinako a két fiúnak adta, míg ő és unokája a nappaliban aludtak. Mivel elég szűkös hely volt, így Winry holmii közül néhányat a két fiú szobájába is be kellett tenni. Ugyan Pinako Rockbellnak régebben volt saját háza egy apró kis faluban az isten háta mögött, de eladta, miután férje távozott a másvilágra, s a világért sem gondolta, hogy hónapokkal később majd neki kell vigyáznia unokájára, s egy évre rá még két fiatal fiúra is, de azért egyáltalán nem bánta, hogy vigyáznia kell rájuk.
 - El fogunk késni – jelentette ki Winry a lépcsőfordulóban, aztán szúrósan a mellette sétáló Edwardra pillantott – Miattad.
A fiút láthatóan nem hatotta meg a gondolat, hogy esetleg nem érik el időben a buszt, így a lány rosszalló mondatai sem. Alphonse jóval előttük járt már, ő már nem is futott a lépcsőfokokon, hanem repült, amit bátyja némi aggodalommal szemlélt, hiszen nem akarta, hogy öccse a nyakát törje.
 - Látom a buszt! Látom a buszt! – harsogta hirtelen Al, mikor leért a földszintre a kapuhoz. A buszmegálló pont az utca túloldalán volt, és néhány diák, illetve munkába igyekvő már ott várakozott, hogy felszállhasson. A sárga busz csikorogva megállt előttük.
 - Elérjük! – rontott ki az ajtón Alphonse, de hirtelen a járdaszegélyen megtorpant. Minden felöl autók jöttek, és mentek. Nyelt egyet, mire egy gyengéd kéz markolta meg egyik vállát.
 - Nincs semmi baj – mosolygott rá kedvesen Winry, majd megragadta a fiú csuklóját, és elindult a másik oldalra. Az autók mind megálltak, hogy átengedhessék őket. Al arra gondolt, hogy bezzeg most mindannyian megállnak. Dühös lett az autósokra, de nem mutatta ki, csupán lehajtotta a fejét, és követte a lányt. Winry úgy haladt, hogy a busz előtt keltek át, nehogy az meginduljon, vagy hasonlók.
 - Jó reggelt – sóhajtott a szőke hajú lány, mikor végre felfurakodott a buszra, és előbányászta kissé meggyűrt bérletét.
 - Neked is – a lány egyből felkapta a fejét az ismerős hangra.
 - Breda! – a férfit már régről ismerte, ezért merte csak így megszólítani. Winry elsős kora óta járt busszal mindenfele, és általában reggelente ez a férfi fuvarozta el, azonban az utóbbi két évben mindig más vezette a buszát, és kezdett is elfeledkezni róla, de most nagyon boldog volt, hogy visszakapta kedvenc buszsofőrét.
 - Pontosan, ezen túl én leszek minden reggel, megint – büszkélkedett a kissé köpcös világosbarna hajú férfi.
 - Ez remek hír – derült fel az arca Winrynek, majd hátrafordult a két felszálló fiúhoz – Ed, Al, megint Breda lesz a buszvezető.
Alphonse arca láthatóan vidámabb lett, de bátyjának csak megremegett kissé a szája széle, azonban a szőke hajú lány, még így is látta rajta, hogy örül. A három középiskolás felszállta a buszra, és Breda becsukta az ajtót, majd a busz elindult. Edward egy pillanatra kinézett az ablakon, amire egy esőcsepp csöppent abban a pillanatban, és indult el lefelé.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.